Télen is nehezebb dolgod van most!

Mi sem lenne egyszerűbb, mint télen a klímaszerelés, gondolná az ember, pedig hát azt kell hogy mondjuk, hogy közel sem ez a helyzet manapság. Persze az energiaválság nem segít ezen a helyzeten, hiszen a gáz árának emelkedése minden egyes háztartást nehéz helyzetbe hozott, és sokan igyekeznek a klíma segítségével enyhíteni ennek hatását jelenleg. Pontosan ezért nem is igaz sajnos az az állítás, miszerint télen gyerekjáték megfelelő klímaszerelő szakembert találni. Persze itt abba már bele sem megyek, hogy mennyivel drágult a klímák ára sajnos az elmúlt időszakban, hiszen jócskán felment a készülékek és a szerelés ára is, azonban már eleve a szakember keresés is megnehezíti az ember dolgát jelenleg. Olyan hihetetlen vállalási időkkel dolgoznak a szakemberek, amik akár hónapos várakozást is jelenthetnek az ember számára.

Nekem sem volt könnyű megtalálni a djgepeszet csapatát, hiszen ezer és egy oldalt végig böngésztem és majd mindenhol ugyanazt olvashattam, a kapcsolatfelvételkor pedig mindenki több hetes várakozással kecsegtetett, kivéve őket. Az oldaluk iszonyatosan korrekt és részletes, és nagyon tiszta és korrekt a kommunikációjuk is. Az ember pontosan tudja, hogy mikor mire számíthat és az bizony meg is valósul.

Nem fog csalódni aki őket választja, ebben biztos vagyok. Én tökéletesen elégedett voltam nem csak a szakmai tudásukkal és tapasztalatukkal, hanem a hozzáállásukkal is egyaránt. Aki őket választja csak tökéletes munkafolyamatokra és még tökéletesebb végeredményre számíthat, ebben biztos vagyok. Én a közeljövőben is őket választom, akár klímaszerelés, akár klímatisztítás a feladat. Gyorsak, pontosak, precízek, jó áron, s nekem bizony nem is kell ennél több. A tökéletes eredményt nyújtják, tökéletes áron.