A vártnál jobb eredmény, gyorsabban és hatékonyabban, mint gondoltam

Az ember életében vannak olyan helyzetek, amiket sosem gondolt volna, hogy előállnak és ahelyett, hogy örülne a pozitív hatásnak és a lehetőségnek, amit teremt, a nehézségek felé fordulna és szinte teljes kétségbeesés mellett próbálná feloldani azokat. Én legutóbb sajnos ilyen helyzetbe keveredtem, hiszen kaptam egy megkeresést, egy nagy cég vezetőségébe való csatlakozásra. Persze közgazdászként az ember valami ilyesmiről álmodik, amikor a karrierjét tervezgetni kezdi, én azonban nem gondoltam, hogy négy év intenzív fejlődés és tanulás után fogok eljutni. Túl fiatalnak tartottam magam egy vezető szerepre, de csábított is annak minden lehetősége és a kihívás. Na és persze az, hogy a fővárosba lehetett költözni és hívott a lehetőségek városa.

Úgy döntöttem végül, hogy elfogadom a kihívást és egyben a pozíciót is, azonban még fogalmam sem volt akkor, hogy ezzel kezdődik csak az igazi ámokfutás. Nem volt ugyanis hol laknom, a megoldás viszont gyorsan kellett. Az egyik ismerősöm azt javasolta, hogy még nem tudom pontosan hol és merre laknék válasszak a 7 kerület kiadó szoba kínálatából, mert biztosan nem fogok csalódni. Ha úgy döntök, később így tudok váltani, és addig sem kell folyamatosan egyedül lennem, még ki nem alakítom a saját életem a fővárosban.

Most pedig jelentem, hogy a kiadoszobabudapest.hu csapata a Global Best Property Zrt.  színei alatt olyan profi és egyben gyors segítséget adott nekem a kiadó szobák közüli választában, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Biztos vagyok benne, hogy nem fogok váltani, és még sokáig ezzel a csapattal fogom tölteni az estéim, mert nagyon megszerettük egymást és igazán jó ebben a társaságban megpihenni esténként. A koncentrálásra pedig a lehetőség semmit sem csorbul, hisz mindenki dolgozik, egy-egy átmulatott éjszakát pedig közösen szoktunk tervezgetni.