Gyerekként nagyon sokat álmodoztam arról, hogy mi leszek ha nagy leszek, hogy hogyan fogok élni, milyen ruhákban fogok járni, és ez nagyrészt édesanyámról mintázva kezdett kialakulni. Ma már teljesen máshogy gondolom ezeket és persze ez teljesen normális is, de egy dolog nem változott, hogy nagyon jó kapcsolat van köztem és az édesanyám között. Nagyon sokat járunk együtt sétálni, kávézni, rengeteget beszélgetünk és nagyon sok időt töltünk együtt. Nekem anyukám nem csak az édesanyám, hanem a legjobb barátom is. Segítjük egymást amiben csak tudjuk, bár tény és való, hogy eddig még csak ő tudott nekem segítséget nyújtani, nagyjából nekem erre nem igazán volt lehetőségem.
Egészen a múlt hétig, amikor ugyanis szegény elejtette a telefonját, és teljesen összetört neki. Elvitte gyorsan egy szervízbe, de azt a választ adták neki, hogy nem igazán tudnak már ezzel a készülékkel mit kezdeni, le kell cserélni, mert nem javítható. Édesanyám persze ezt nagyjából látta, de neki szüksége lett volna nagyon sürgősen a készüléken tárolt adatokra. Persze erre azt a választ kapta szinte azonnal, hogy nagyon drága lenne és egyébként sem tudnak ebben a szolgáltatásban segíteni.
Így aztán teljesen kétségbeesve érkezett haza anyukám, mert rengeteg fontos adat volt a telefonján, amiről persze nem volt biztonsági mentése, úgyhogy nem igazán tudta mit tudna tenni az ügy érdekében. Én viszont igen. Megfogtam és elvittem az ország egyik legjobb samsung telefon szervíz csapatához, akik persze egyből megnyugtatták, hogy egyrészt nagy valószínűséggel minden adatot ki fognak tudni nyerni a telefonból, másrészt pedig nem is lesz annyira vészesen drága, nem tudják, hogy az előző szervíz miért tájékoztatta ennyire félre. Így aztán életemben talán először tudtam segítséget nyújtani én édesanyámnak, és ez bizony nagyon jó érzéssel töltött el. Láttam, hogy őt is, de azt is kezdi észlelni, hogy kezdek felnőni és egy picit ez azért csak szomorúsággal töltötte el.